A karenek

Általában úgy vélik, hogy a Karenek egy mongol törzs, akik évszázadokkal ezelőtt a Közép-Ázsia síkságairól,  Kínán át vándoroltak a mai Burma és Thaiföld határvidékére.  (Burma térképe) A karen nép egyszerű és békés életet folytatott. Miutána 18. században a britek elfoglalták Burmát úgy találták, hogy a karenek lojálisak, fegyelmezettek, és jó katonák. Sok karent toboroztak a brit hadseregbe. Amikor az 1930-as években lázadások törtek ki Burmában a brit hadvezetés  karen alakulatokat vetett be a felkelések letörésére. Ezzel kiérdemelték a burmaiak  ellenszenvét. (Hogy finoman fogalmazzak.) A kareneknek nem volt királyuk, nem volt egy vezetőjük, hanem a közösségi, falusi vezetőknek volt nagy szerepük. A Második világháború idején, a japán előrenyomulás hatására az angolok kiürítették Burmát. A helyzetet kihasználták a a burmaiak és több száz karen falut, templomot (a karenek egy része keresztény, azon belül is baptista), magtárat pusztítottak el, sok nő és gyerek is áldozatul esett a támadásoknak. A karenek azért nem tudtak védekezni, mert a hadseregben szolgáló férfiakat a kiürítés során az angol vezetés kivonta az ország területéről. A nagyobb mészárlásoknak a japán megszállók vetettek véget. Burma 1948-ban függetlenné vált. Ettől kezdve a lakosság felét kitevő nem burmai nemzetiségeket háttérbe szorították. A karenek -jelentős része- szeretné akarja hozni a maguk államát, melynek a neve: Kawthoolei. Ez az ország nagyrészt a mai Kayin államot, illetve a szomszédos államok a karenek által többségben lakott területeket.

Jelenleg mintegy 7 millió karen él Burmában és körülbelül 400 ezer Thaiföldön. Főleg Kelet-Burmában (leginkább Kayah államban) hegyekben és az Irrawaddy deltájában, valamint Nyugat Thaiföldön. Az 50 milliós Burma lakosságának mintegy 15%-át teszik ki.  (Sokan ismerik a karen nép egyik törzsét, akik nyakgyűrűket viselnek, ők a padaung törzs.)

1947-ben  jött létre a Karen Nemzeti Unió, amely egy kongresszuson hívta össze a különböző karen szervezetek képviselőit. 1948-as év folyamán burmai milíciák rátámadtak a karen közösségekre. Az 1947-ben alakult Karen Nemzeti Védelmi Szervezet (KNDO) fellázadt a burmai kormány ellen, a karen függetlenségi háború 1949. január 31-én vette kezdetét. A karen hadsereget folyamatosan szorították vissza, ezzel egy időben a létszámuk is a kezdeti 20 ezer fő feletti fegyveresről körülbelül 4000 főre csökkent. Ezzel egy időben a Karen Nemzeti Unió a politikai életben próbálta érvényesíteni a nemzet érdekeit.

1994-95-ben a KNLA-ból kivált egy szakadár szervezet (a karen budhistákból) Demokratikus Karen Buddhista Hadsereg (DKBA), amely átállt a burmai katonai junta oldalára (1962-ben kommunista katonai vezetés vette át a hatalmat). A több évtizedes háború hatására körülbelül 200 ezer karen hagyta el otthonát és kényszerült –főleg Thaiföld területén található- táborokba.

1997-ben a burmai erők leverték a Karen Nemzeti Unió (KNU) 4-6 ezer fős haderejét. A fegyveres harcot a Karen Honvédelmi Szervezet (KNDO) folytatja, mintegy 2000 fős létszámmal, azonban nem csak karenek, hanem kisebb részt más népcsoportok is tagjai a szervezetnek, illetve a burmai ellenzékből is találhatunk soraikban tagokat (2% Shan, 2% Mon, 6% egyéb).

Az Európai Parlament 2010. februárjában állásfoglalást adott ki Burmának a nemzeti kisebbségekkel szembeni politikájával kapcsolatban. (itt olvasható)

Az interjú A Communitá Solidarista Popoli egyik Burmát megjárt tagjával. Az interjú eredetiben megtalálható: inconformista.info oldalon.

Interjú Franco Nerozzival,  haditudósító és a  Communitá Solidarista Popoli  (aminek a jelentése körülbelül: Népek közösségi szolidaritása) alapítója, aki nemrég tért vissza Burmából.

Először is. Burma veszélyes ország? A karen egy veszélyes nép?

Igen, Burma egy veszélyes ország. A lakosság fele csak a burmai, a másik felét különböző népek alkotják, akik valamiféle autonómiát szeretnének. Az emberek nagyon különböznek egymástól, de kénytelenek voltak a britt uralom alatt egy gyarmati területen élni. Ezek közül a különböző Burmában élő etnikumok közül a legjelentősebbek a karenek. Az Alkotmányos Szerződés (vagy csak simán alkotmány?) garantálja ugyan a szabadságukat, de ez a valós életben nem tart tiszteletben a  burmai kormány. A gyarmati dekolonizáció óta folyik a  küzdelem a 2700 éves, ősi karen nép fennmaradásáért.

Mesélj nekünk az utazásról és a már befejeződött misszióról. 

Mindegy egyes misszió örömöt is és bánatot is okoz egyszerre. Ez volt most is a helyzet. Azt a tanulságot kell leszűrnünk minden egyes alkalommal, hogy a karen nép megérdemli a támogatásunkat, hogy szabadságukért folytassák a harcot. Ezek a szegények alultápláltak ésrosszul felfegyverzettek. Ennek ellenére mindig visszautasítják  a kábítószer kereskedelmet. Öröm nekünk, hogy felfedezhettük ezeket az egyszerűen élő embereket. Ez nekünk egy remek etikai leckét ad. Ezért is szomorú látni, hogy százezreknek kell bujkálnia a dzsungelekben Rangoom elnyomása alatt. A nemzetközi közvélemény csak a  demokráciának, Ang Szán Szu Csí-nek szentel figyelmet, de ez a figyelem már nem terjed ki az etnikai kérdésekre.

Mikén lehet segíteni a  katonai és az egészségügyi  szempontokból?

Az elmúlt években szemtanúi lehettünk, hogy a burmai katonák és a velük együttműködő karen (DKBA) milícia, hogyan hatol be egyre jobban a  karen területekre. Rengeteg falut támadnak meg, foglalnak el, rombolnak. Mindezt erőszak és nemierőszak kíséri.  A karenek gerilla taktikát alkalmaznak, hogy minél kisebb veszteségeik legyenek. Megtámadja, megzavarja a burmai katonákat, és gyorsan újra eltűnnek a dzsungelben. A karen hadsereg és ellenségei halálozási aránya az elmúlt hónapokban egy a hatvanhoz, azaz egy karen halott katonára hatvan ellenséges katona jut. Ez állandó feszültséggel jár. Az a terület, ahol a kórházunkat működtettük  most burmai terület. Ma már mobilak vagyunk, és követjük a kareneket. Most a klinika is teljes mértékben Mutraw környezetében működik, de nagyon közel vannak a burmai területek, nem tudom, hogy hogyan folytatják működésüket.

Mik a lakosság igényei? Miben tudunk segíteni?

A legutóbbi burmai offenzíva nyomán körülbelül 7ezren  voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat és csatlakozni azon körülbelül félmillió emberhez, akik már korábban elhagyták falvaikat. Ezek az emberek átmenetileg a gerillák védelme alatt találtak menedéket. Alultápláltak, egy kis műanyag tető alatt élnek, hogy megvédjék magukat a bőségesen hulló eső ellen. A legsürgősebb, hogy rizst, olajat és sót tudjanak vásárolni. A Communitá Solidarista Popoli és a L'Uomo Liberto közösen próbálnak annyi pénzt összeszedni, hogy ezeket az alapvető élelmeket meg tudják vásárolni.  Egy karen egy havi élelmét fedezi 8€, tehát 100€ egy évre megoldja egy ember táplálkozását, valamint vitaminok, vaspótló ellátottságát. 

Ön szerint eljön egyszer az a nap, mikor a helyzet békésen rendeződni fog?

Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni Burmában. Sok az érintett szereplő ebben a helyzetben. Mi lesz a jövő egy olyan országban, ahol Rangoomot, a fővárost Kína támogatja?  Mi lesz a multikka (főleg a Chevron-nal és a Total-lal), akik az országot kizsákmányolják és a tábornokokat finanszírozzák?(Burmát 1962-es katonai puccs óta katonai hunta vezet) Mi lesz azzal az országgal, akinek a fegyvereket és az oktatókat Izrael, Szingapúr, India, vagy Ausztrália biztosítja? És amikor az USA-ban felismerték, hogy Rangoom ellen a szankciók nem megfelelőek, mert gazdasági érdekei vannak az országban? Személyes meggyőződésem, hogy a közeljövőben létrejöhet egy demokrácia az államban, de csak azzal a feltétellel, hogy a befektetők  további terveit továbbra  is támogatja.  Nem hiszem, hogy az etnikai kisebbségekkel másként bánnának akkor is, ők a kisebbségeket teherként élik meg.

És akiket érdekel a kisebbségek sorsa, azok mit tehetnek?

Legegyszerűbb, ha hozzánk fordul, keressen meg minket. Aki adományokkal szeretné támogatni a kareneket, az is megteheti, mi az adományok 100%-át átutaljuk számukra. 

Néhány szó a jövőről...

Mint mondtam, a kareneknek sok mindenre szükségük van. Próbálunk segíteni azoknak az embereknek, akik a kompromisszum nélküli harcot választották. A karen nép egyértelműen úgy döntött, hogy elutasítja a kábítószer kereskedelmet, ezért szüksége van a  segítségünkre.  Ha nem így tenne és lemondana méltóságáról, akkor nem segítenénk nekik. Ha azt az utat választaná, hogy gazdagabb országokba vándorol ki, akkor nem lenne szükség ránk. De ők úgy döntöttek, hogy egy emberként harcolnak a túlélésért. Ezért mi segítünk nekik és reméljük, hogy ön is segít nekünk, hogy segíthessünk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.